Elhatároztuk magunkat és mi már nagyon békésen kommunikálunk: szemrehányás nélkül mondjuk el, hogy mi zavar és hogy mit szeretnénk. Mindezt békés hangsúllyal mondjuk és gondosan megválogatjuk azt is, hogy mit teszünk szóvá és mi az, amin átlépünk, mert öt perc után már nem tartjuk fontosnak.
A társunk viszont így fogadja: „Én is nagyon sok mindent szeretnék!” és elvonul, otthagy minket.
„Sajnos” megint mi jövünk, mert szeretnénk megoldani a problémánkat és közben szeretnénk a kapcsolatunkat nem rongálni tovább, mert „amúgy jó ember”, meg „amúgy jó vele”. Szóval, megint a mi erőfeszítésünk jön…
Mit is mondott? „Én is nagyon sok mindent szeretnék!” Vagyis neki is vannak sérelmei, őt is zavarja néhány dolog, ő is szeretne több mindent másképpen. Akkor mi jövünk: tegyük félre egy időre a saját problémánkat és forduljunk felé. (Meg persze félre kell tenni a friss sértődési lehetőséget, hogy ezzel a mondatával lesöpörte a problémánkat.)
Biztosítsuk őt… khm, miről is? Amire mi is vágyunk: a figyelmünkről és az együttműködésünkről. Vagyis jelezzük vissza neki azt, hogy szívesen meghallgatjuk a problémáit és szívesen foglalkozunk azzal is. Nem sokkal később tehát nyissunk: „Drágám, az előbb azt mondtad, hogy Te is sok mindent szeretnél. Azt szeretném kérni, hogy mondd el Te is, hogy mi az, ami zavar és mi az, amit másképpen szeretnél. Szeretném, ha azokat is megbeszélnénk.”
Lehet, hogy többször kell próbálni, de ez érthető, hiszen „… húsz év alatt már elszoktunk attól, hogy őszintén elmondjuk…”. Szóval nehéz lesz, de ne adják fel: van jó módszer, változtatni kell!