A mediációs folyamatot lezáró beszélgetésére készültünk egy párral néhány napja (legyenek Laci és Kati – persze nem ez az igazi nevük). Így kezdték:
Kati: „Jól vagyunk, nem nagyon voltak viták. Amit különbözően láttunk, azt meg tudtuk beszélni. Figyelünk a másikra – hogy mi van a másik szavai mögött.”
Laci: „Hasonlóan látom. Megértőbbek és türelmesebbek vagyunk. Nincs lesöprés – mögé gondolok, mielőtt reagálok.”
Kati: „Laci nem szól rám – de már jelezném is neki, ha mégis tenné. Egyébként volt más, amiért szóltam neki, hogy másképpen szeretném – rögtön szóltam, mert nem gyűjtöm már össze.”
Laci: „Én meg a konfliktuskerüléssel hagytam fel. Mondom és megbeszéljük.”
…
Laci: „Most már úgy látjuk, fog menni Önök nélkül is, de jövünk majd, ha elakadunk.”