A megbomló kapcsolatok többsége megmenthető, ha a párok időben felismerik, hogy elakadtak és ezzel párkapcsolati mediátorhoz fordulnak.
A kapcsolatok elején a mindent elsöprő szerelem lobogó érzése annyi energiát és nagyon más látásmódot ad, hogy ezek minden konfliktushelyzeten átsegíti a párt. Semmin sem akadnak el, mindent elnéznek egymásnak – csak adni akarnak, csak együtt lenni akarnak mindenáron.
Az euforikus állapot – a „lila köd” – után józanabb szakasz következik: újra hangsúlyt kap az „én”. A racionálisabb hozzáállással elkezdünk berendezkedni a kapcsolatban hosszabb távra és szeretnénk azt az igényeinkre formálni. Ezt teszi a párunk is természetesen és máris jönnek elő a különbségek, a viták – megjelennek a konfliktusok.
A konfliktusok kezelésére a mintákat leggyakrabban a gyerekkorunkból hozzuk. A páros két tagja a két különböző családból két különbözőt hoz. Ezeket kellene összeegyeztetni a kapcsolatuk második szakaszában. Ha túl nagy a különbség, nagyon nehéz dolguk lesz.
Gyakran találkozunk munkánk során azzal, hogy a páros egyik tagja csendesebb, a másik pedig harsányabb, ugyanakkor kritikusabb is. Önmagában egyikkel sincs baj – működött is a saját családjukban. Itt viszont dolgozniuk kellene azon, hogy összeigazítsák a megoldási módszereiket a konfliktusok kezelésére.
Példánkban a csendesebb fél – ahogyan „tanulta” – részben magában próbálja feldolgozni a konfliktusokat, részben halkan, csendesebben adja a jelzéseit a másik felé. Vajon meghallja a másik?
A másik harsány. Ő úgy nevelkedett, hogy mindig, mindent kimondtak, mindig mindent kitárgyaltak. Mindent meg lehetett – meg is kellett – mondani, mert ez volt a családon belüli kommunikáció alapja. Vajon nem megy az agyára ez a „stílus” hamarosan a csendesebb párjának?
Ha tartósan aszimmetrikus marad a kommunikáció, el fog romlani a kapcsolat. Évtizedeken át nem lehet úgy élni, hogy az egyik „mindig mindenbe beleszól, mindig kritizál”, a másik pedig „nem szól semmit”. Ennek szakadás lesz a vége.
Ha felmerül egy páros bármelyik tagjában, hogy „egyre gyakrabban nem tudjuk megbeszélni a problémáinkat”, akkor azonnal érdemes szakértői segítséget kérni. Mert itt már nem az a kérdés, hogy „anyámékhoz, vagy anyádékhoz megyünk vasárnap”, hanem eggyel mélyebb rétegben vannak a bajok – és mindjárt több is: az egyik, hogy a nézetkülönbségeinket nem tudjuk megbeszélni. A másik, hogy eddig ezt a problémát (is) a szőnyeg alá söpörték.
Néhány év és a szőnyeg úgy felpúposodik, hogy elbukunk benne – és akkor már súlyosabb kérdéseket kell megoldani: kié lesz a lakás, hol helyezzük el a gyereket…
Ideje tehát párkapcsolati mediátorhoz fordulni – amíg nem késő!
S, ha megindultak egymás felé, akkor sem hagyjuk magukra Önöket: elkísérjük még egy darabon.
párkapcsolati mediáció – párkapcsolat javítása /// válási mediáció – békés és gyors válás