Így kezdődik a „kedvenc” szemrehányásunk.
Ezt hallva indulatra számíthatunk a másik oldalon, hiszen indulatot és támadást érez ebből, valamint igazságtalannak is érzi, hiszen biztosan nem „mindig” / „sosem” teszi, vagy éppen nem teszi azt, amivel ebben a mondatban megvádolják. Az „eredmény” az, hogy védekezésre kényszerülünk: visszatámadunk, vagy elhúzódunk. Ez is rombolja a kommunikációt, ugyan úgy, mint a szemrehányás.
Ezek következménye – főleg, ha állandósult forma ez – a kapcsolat romlása.
Mindez elkerülhető, ha egyszerű „énközléssel” mondjuk el azt, ami rossz nekünk, vagy amit szeretnénk és utána megkérjük a másikat, hogy tegyen / ne tegyen valamit. Valahogy így: „Sosem megyünk sehova ketten, mindig csak a hátadat látom!” helyett „Vágyom már rá, hogy kettesben legyünk. Kérlek, szombaton csináljunk kettesprogramot.”
Ha a helyzet ismerős, ha állandósult már a „szemrehányásözön”, ha sok az indulat, jöjjön / jöjjenek el hozzánk! Segítünk megtisztítani a kommunikációt!