Mentorunktól tanultuk: „Vagy igazam van, vagy boldog vagyok.” Egy párkapcsolatban, házasságban törvényszerűek a viták, az ütközések. Nem lesz ugyanaz a véleményünk, vágyunk, akaratunk 50 éven át. Vagyis mást akarunk.
Amíg egy vitás kérdést „normálisan” el tudunk dönteni, vagyis érvekkel alátámasztva, a másikat végig hallgatva, meggondolva, meg tudjuk beszélni, addig nincs is semmi baj. A probléma akkor kezdődik, amikor érzelmi nyomással akarjuk meggyőzni a másikat. Felemelt hanggal, foghegyről odavetett mondatokkal, hőbörgő-háborgó hangsúlyokkal, vagy sértődötten elhallgatva, esetleg sírva fakadva (… és így tovább – ezekből nagy készleteink vannak).
Milyen lelkiállapotban vagyunk ilyenkor?
Már nem gondoljuk meg, hogy mit mond a másik, igazából nem is halljuk meg őt, hanem azért küzdünk, hogy győzzünk. Itt már a fontos az lett, hogy kinek van igaza és az, hogy a másikat ebben a küzdelemben le kell győzni, le kell nyomni. Itt már kőkemény harc van. Már nagyon messzire kerültünk a problémától is és valójában ezzel a módszerrel nem is lehet megoldani azt. Ha a fő kérdés az, hogy kinek van igaza, az másképpen megfogalmazva így hangzik: ki a hibás, hogy ide jutottunk, hogy nem tudjuk megoldani?
Természetesen én nem lehetek, csak a másik! És ez már egészen másról szól, itt már valami mélyen megbújó sérelem, hiányérzet, fájdalom van. Ezt viszont érdemes „kezeltetni”, mert újra és újra elő fog bukkanni, és „útban lesz”. Ezzel foglalkozni kell, szakemberrel végig kell beszélni. Ha ezek a „meccsek”, harcok gyakran ismétlődnek, meg fogják betegíteni, fel fogják őrölni a párkapcsolatot – legalábbis a boldogabbik részét. Érdemes időben mediátorhoz fordulni!