Előző bejegyzésünket szinte folytatva…
Az elmúlt héten keresett fel minket egy pár az évek óta megoldatlanul maguk előtt görgetett kapcsolati problémáikkal. A helyzetük részleteinek elhagyásával a múltkor felvetett gondolatot folytatjuk: náluk markánsan látható, hogy a gyerekek születésekor (egyébként eléggé tipikusan) felmerülő problémákat akkor – 8-10 évvel ezelőtt – nem „kezelték”. A tartósan kielégítetlen igényeit később az egyik fél külső kapcsolatban kapta meg. Ezt a másik – ma így fogalmazza meg – „kénytelen” volt eltűrni, „csak maradjon egyben a család”. Ezzel viszont legalizálódott náluk a „nyitott házasság”, amiben aztán a másik fél sem érezte jól magát. Hogy támaszra leljen, most már ő is külső kapcsolatot tart fent, ami viszont nem tetszik a párjának…
Így most már négy ember érzelmi összegabalyodását, a közben felgyűlt sérelmeket, az évek alatt kialakított, a nyílt konfliktus elkerülését „segítő” viselkedésmintákat kell „kiszálazni” és rendbe tenni.
És persze A GYEREKEK?! Akik ezt évek óta figyelik és benne élve elszenvedik. Még ha egyébként viszonylag kiegyensúlyozottan is működnek együtt a szüleik, ott lebeg a családban a hazugság, az elhallgatás és a problémakezelés (kezelés?) mintája.